Az, aki egyszer a mindent jelentette, mára már a semmit...

Kedvenc helyemen ülve meredek ki az ablakon és közben gondolkozom. Megfigyelem a rohanó embereket az utcán, amint mindenki más irányba és egy teljesen más életbe tart éppen. A legtöbben ki sem látszanak a telefonjukból, a közösségi média rabul ejtette őket. Vannak, akik senkivel és semmivel se törődve, mindenkit fellöknek, csak hogy elérhessék az amúgy három percenként járó villamost. Inkább felnyomorítják magukat a járműre, csak nehogy várni kelljen még pár percet. Hisz, a mai világba hogyan is lenne erre idő? Mikor annyira sürgősen, azonnal kell mindent! Semmi más nem számít, csak az önző érdekek!

De ez idő alatt sétál olyan is az utcán, aki kizárva a külvilágot épp kedvenc zenéjét hallgatva igyekszik elérni A-ból B-be. Vannak a szerelmesek is, akik pedig csak és kizárólag egymással törődnek. Mindenki máshogy igyekszik kitörni a monoton hétköznapok fogságából.

„Hogyan merülhet valaki feledésbe, mikor egy időszakban minden gondolatunk ő volt?"

És miközben nézek kifelé az ablakon, eszembe jutnak az emberi kapcsolatok is. Milyen kicsi a világ néha.

És mennyi emberi élet és sors keresztezheti egymást. Lehet, hogy két ember most egymásnak rohan és elkezdődik valami.

Valami olyan kémia, amit elmondani nem lehet, csak átélni. Vagy az is lehet, hogy ugyanígy két ember egymással szembe sétál és nem is gondolná, hogy valaha még lesz közük egymáshoz. Hiszen, véletlenek nincsenek. A másik ember okkal lép be életünkbe és okkal is lép ki. Van, hogy egy-egy találkozás azért történik, mert két embernek dolga van még egymással. De akkor mi a helyzet az elmúló kapcsolatokkal?

Hogyan vállhat egyszer és mindenkorra valaki idegenné számunkra, mikor nem is olyan rég még a mindent jelentette? Hogyan merülhet valaki feledésbe, mikor egy időszakban minden gondolatunk ő volt?

Miért múlik el így egy kötelék? Akármilyen kapcsolatról is legyen szó.A kollégánkról is mindent tudunk, ha mindennap találkozunk vele, nem igaz? Hiszen akkor, abban az élethelyzetben, ő is ugyanúgy az életünk része. A nap nagy részét mondhatjuk, hogy vele töltjük. Aztán valamelyikünk munkát vált és mindez megszűnik. Teljesen új környezet és más emberek vesznek körbe. Lehet, hogy fel-fel villan még pár üzenet egy darabig, majd szép lassan, mikor már kialakult az új élet, ellaposodik a kapcsolat. És hány ilyen történik. Persze ezek csak munkakapcsolatok. Mondják sokan.

Egy egyszer összefonódott élet, mára már csak egy emlék

De mi a helyzet a szorosabb, személyesebb kapcsolatainkkal? Barátainkkal vagy (volt) párunkkal? Akik valóban egy-egy időszakban életünk mozgatórugói. Akik élete a mi életünk is, minden egyes történésükről, nehézségükről, elakadásukról és boldogságukról tudunk. Hogyan történik meg az, hogy egy idő után, már csak a közösségi médián láthatjuk őket? Vagy még ott sem. Ha elhal a beszélgetés, és szintén ellaposodik a kapcsolat. Ez az élet rendje.

Miért tűnnek el ezek a fontos személyek életünkből? Valóban nincs már dolgunk velük? A közös életünk, feladatunk véget ért volna?

Valószínűleg igen. És majd megismerünk új embereket, akik a helyükbe lépnek. Igen ám, de biztosan pótolják majd ezeket a fontos személyeket? Tud ugyanolyan elmélyült lenni egy új kapcsolat, mint a régi? Ugyanolyan biztosan nem lesz, de más lehet. Lezárulnak életszakaszok, melyeket annyira szerettünk. Amelyekre örökre emlékezni fogunk. Mert egy-egy ilyen szakasz életünkből, akkor abban az időben és azokkal a személyekkel volt olyan emlékezetes és olyan felejthetetlen. Hiába is próbálnánk újra átélni, már nem lenne ugyanolyan. Éppen ezért zárulnak le ezek a szakaszok és ezért cserélődnek az emberek is körülöttünk. Így kell lennie. Az emlékek örökre megmaradnak, de az élet egy folytonos körforgás.

Forrás: she.hu